PRECEDENS

Casco: fizetni kell a forgalmival ellopott autóért is

Érvénytelen az a valamennyi casco-biztosítási szerződésben szereplő kitétel, amely szerint a biztosítóknak nem kell fizetniük a casco-biztosítási szerződésre egy gépjármű ellopása esetén, ha a kocsiban volt a forgalmi engedély - közölte a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FF).

A felügyelőség egy jogerős bírósági ítéletet idézve közleményében emlékeztet: gyakori vita forrása a biztosítók és az ügyfelek között az eset, amikor a tulajdonos az autóban felejtette forgalmi engedélyét, és az autót ellopták. Ebben az esetben ugyanis a biztosító arra hivatkozva, hogy ez gondatlanság, megkönnyíti az autó eltulajdonítását és értékesítését, nem fizetett. Ugyanakkor a bírósági gyakorlat nem volt egységes az ilyen esetek megítélésében.

A D.A.S. és a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelet megbízta Dr. Kovács Kázmért, a D.A.S. Jogi Szakértői Bizottságának elnökét hogy indítson közérdekű keresetet az ügyben. Az első fokú ítélet kimondta, érvénytelen a biztosítási szerződésekben szereplő kizárás. Miután az Allianz Hungária Biztosító - mint alperes - nem élt a fellebbezés jogával, az ítélet jogerős. A jogerőssé válás közérdekű kereset ügyében azt jelenti, hogy az Allianz Hungáriával szerződött valamennyi ügyfél esetében a biztosítási szerződésben szereplő kizárást, az ilyen hivatkozást, a bíróságok nem vehetik figyelembe - áll a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelet közleményében.

MTI





Az autósok messziről akarják látni a benzinárakat

Ismét messziről akarják látni a töltőállomások benzinárait az autósok,  ezért  a Magyar Autóklub beadvánnyal fordult a közlekedési tárcához - jelenti a HavariaPress.

Mint ismert, a közelmúltban számos benzinkútnál eltűntek a korábban távolról is jól láthatóan elhelyezett üzemanyagárak. Az autósok közül sokan úgy vélték, a kutak az áraik magasba szökése miatt fordultak ehhez a módszerhez. Az üzemanyagcégek illetékesei viszont azt állították, hogy nincs olyan jogszabály, ami miatt ne lenne elegendő az árakat csak közvetlenül a töltőfejek mellett feltüntetni.

A Magyar Autóklub Jogi és Érdekvédelmi Bizottsága mindezek miatt úgy döntött, indítványozza, hogy a benzinkutaknak legyen kötelező az árak messziről is jól látható feltüntetése. A Bizottság soron kívüli állásfoglalásával a szaktárca politikai államtitkárához fordult, és kezdeményezte, hogy kerüljön ilyen értelmű kiegészítésre a kérdést szabályozó 7/2001. GMK-rendelet. A kezdeményezés a D.A.S. támogatásával történt.